VI. Gellért-hegy DH - Versenyzői szemmel
Extrém sport magazin
|
Elektronikus zene
|

Indulás pénteken, bepakolás, kellékek, Mátrafüredről majd Zuglóból illetve Csepelről. Külön köszönet Pataki Tominak a szállásért és a sok segítségért.
Szombaton reggel hatra értünk ki a helyszínre, ahol már egy épülő a Büfésátor és Messor barátunk fogadott minket, aki szintén nagyon sokat segített a verseny lebonyolításában.
7-re már felépítettük a Nevező bázist illetve Pataki Tomi, Danika, Bertold és barátnője Dóri, Bence, Krisztián Gabee 8-ra kiszalagozta a pályát és kihelyeztük a molinókat. Ekkorra megérkeztek a teherautók és elkezdődött rendben a nevezés is Dóri és Tomi regisztrálták az indulókat. Sallai Gerinek köszönet a rajtszámokért. Egyetlen problémánk a hangosítással adódott, ugyan is hiányzott egy kábel, emiatt csak a mikrofont tudtuk használni, zene nem volt. Messor hangtechnikusunk most hangosbemondóként is bemutatkozott, az időeredményeket Gótzy Anti időmérőnk segítségével folyamatosan kommentálta. A döntőre már a jól megszokott hangot Voxát halhattuk a mikrofonból, aki alaposan megtapsoltatta a szép számban megjelenő nézőközönséget.
Szusa képei:
Az edzés időben kezdődött, a három autó folyamatosan szállította a versenyzőket, akik körről körre gyorsultak és egyre nagyobbakat estek. Egy csuklótöréshez érkező mentő mindjárt három sérültet is lekezelt, két indulót kórházba szállított. Kovács Attila néhány óra múlva visszajött, és nézőként kísérte figyelemmel a versenyt. Ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk!
Összesen 61 induló volt, ebből 11 MBKSE versenyző.
Liszi Attila a junior kategóriából produkálta a legjobb 1:05:34-es időt Keresztes Peti és Güzü előtt. Seniorban Lábas Lajos 1:11.62-es idővel állt az élre Szénási Kálmán és Gyügyi László elé.
A lányoknál Szeghalmi Orsolya 1:26.76-al Verses Bogi előtt végzett.
Hobbi Hardy: Balogh Péter, Vitai Krisztián és Ivádi Zsolt
Hobbi Fully: Tasnádi Viktor, Hanyi Norbi és Kiss áron
Hanyi Norbi kétszer is nézővel ütközött, így sajnos csak a második helyre tudott beérni. Valószínűleg megnyerte volna a Döntő futamot Hobby Fully kategóriában, ha az emberek tiszteletben tartják a leszallagozott pályát és a sípszó hangját. Sokan ezek ellenére is átmentek a pályán és a fotocellán. Egy Esküvői Rolls-Royce is át szeretett volna menni a befutón a násznéppel együtt.
Viktor képei:
http://indafoto.hu/viktoor/bajk
A döntő futamot 14:30-kor indítottuk, az elit kategóriát Kolozsvári Tibor nyerte 1:07:60-as idővel Hütter Attila és Kopasz Milán előtt. Az időmérőn harmadik helyen végző Jákó „Jakesz” András a célegyenes legvégén hatalamasat esett. A bringája harmadikként beért a célba, de Jakesz sajnos már nem. Egy vasoszlopnak csapódott, és több bordáját törte, ezúton is mielőbbi gyógyulást, gyors felépülést kívánunk neki. A mögötte érkező Hütter Attilát meg kellett állítani, ő új kört mehetett és a második helyen végzet, a magabiztosan versenyző Kolozsvári Tibor mögött.
A verseny hőse ismét a 10 éves Hermann Márk volt, aki már tavaly is ekápráztatta a közönséget, ráadásul BMX-szel állt rajthoz. Ő külön kategóriában indult, és különdíjat kapott.
Az időjárás végig kegyes volt hozzánk, egész nap ragyogó napsütésben zajlott a verseny. Díjátadás közben egy kisebb szélvihar kerekedett, az eső viszont szerecsére elkerült bennünket.
Köszönjük a részvételt, a szurkolást, a bíztatást, a segítséget…..!
Végezetül pedig fontos elmondanunk, hogy nem tudjuk folytatni a Gellért-hegy DH verseny rendezését. Támogatók hiányában nem tudjuk megfelelően biztosítani a pályát, a helyiektől is évről évre csak a támadásokat kapjuk illetve sok szülő fenyeget, feljelentéssel, ügyvéddel, jogásszal….
A versenyzők évről évre gyorsulnak, ennek függvényében növekszik a sérültek száma is. A befutó célegyenes is egyre több áldozatot szed.
Hatodik alkalommal került megrendezésre a verseny, megmutattuk a fővárosnak a downhillt, de úgy gondoljuk, hogy amíg a biztonságot nem tudjuk megfelelően garantálni, nem rendezünk Gellért-hegy DH-t.
Köszönjük a részvételt, a szurkolást, a bíztatást, a segítséget…..
Elit második helyezettünk Hütter Attila beszámolója:
Szombat reggel már 6 kor keltem,mert a szilvásvárad maratonnal kapcsolatban még volt egy “kis” elintézni valóm,aztán tankolás,majd felvettem a haverokat és irány pest!
11 óra után sikerült a pálya aljához érni, ami azt eredményezte, hogy mindössze 3 kört tudtam menni az időmérő előtt. Az időmérőn még volt egy rész amit megnéztem és egy “gurulós” körrel is sikerült a 2. időt elérni, ami őszintén szólva nagyon meglepett. Döntőre már úgy éreztem, hogy a pálya menni fog rendes tempóval is, el is engedtem mindent, ahogy kell, de mikor az utolsó lépcsősorra fordultam, mindenki integetett a pálya szélén, hogy álljak meg. Sajnáltam, mert nagyon jó körön voltam, de mikor megtudtam, hogy miért állítottak meg, rögtön elfelejtettem a saját problémámat. Sajnos Jakesz barátom esett hatalmasat… (ezúton is jobbulást!)
Engem újra felvittek a rajtba, hogy egy új döntőkört tudjak menni, ahol dhTibi már kb 20 perce várt. Innentől még fél órát vártunk kb fent, majd sajnos kérésem ellenére én kezdetm meg újra a versenyt. Ekkora a pályát már használatba vették a turisták is, a rajttól nem messze két fiatal srác ugrott el előlem majd nem sokkal később egy kisgyerek-anyuka-nagymama kombóval találkoztam, ahol már komolyabban fékezni kellett. Ezzel együtt ismét sikerült egy 2. időt jönnöm, de nagyon sajnáltam, hogy így alakult, mert kevéssel kaptam ki.
Mindent összevetve ki kell jelentenem, hogy ez nem az én versenyem, de legalább idén nem törtem össze kereket
Grat mindenkinek, a sérülteknek pedig jobbulást!!
Bikefesten találkozunk!
Palla Gergő „Güzü” junior 3. helyezettünk verseny-beszámolója:
Szombaton 8:20-ra érkeztem meg Budapestre. Busszal mentem fel és a stadionoktól eltekertem a Gellért fürdőig a versenyközpontba. Nagyon vártam már ezt a versenyt hiszen ez a kedvencem. Felöltöztem és elkezdtem a köröket.
Nagyon sokat tudtam edzeni, mert nagyon gyorsan fel lehet érni a rajthoz. A pálya a tavalyihoz képest nem változott szóval már fejben volt. Az edzés alatt a befutó végén volt egy kis “esésem”, de szerencsémre nem lett semmi bajom és mindenem megmaradt:). Nagyon sok néző volt kint, ami nagyon tetszett. Szerintem az egész versenyben ez a legjobb. Mindenki biztat, és mikor kifordulsz a befutó előtti kanyarból akkora hangzavar van hogy elképesztő. Kiráz tőle a hideg, és ez nagyon durva! Az időmérő futamon 3. lettem. Nem volt egy rossz kör és a döntő futamomban is ezt a helyezést sikerült megszereznem.
Köszönöm a csapatnak hogy mindenben segített az eredményem elérésében. Kevesen voltunk kint, de mégsem kellett semmiben segédkeznem és 100 százalékban a versenyemre koncentrálhattam. A hangulat elképesztő volt és én a szervezésben sem találtam hibát. Az időpontok nem csúsztak és még az idő is nekünk kedvezett. A srácoknak mégegyszer köszönet a biztatásért (Geri, ET, Andris, Marci és persze Cingiék :D) ugyanis nélkülük nem lett volna ekkora jó!
Az edzésen és a futamokon is voltak balesetek. Talán Jakó András borult a legdurvábbat. Neki és a többieknek is mielőbbi felépülést kívánok!
Balogh Dániel junior 5. helyezettünk beszámolója:
Szombat reggel korán keltem, hiszen még bicajt kellett szerelni és pályát szalagozni. Amikor kiértünk kihúztuk a szalagot, felállítottuk a sátrakat, és elkezdtünk edzeni.
Először biztonsági köröket jöttem, aztán kezdtem érezni a pályát. 5-6. körben már sikerült a célegyenesben lévő duplázásokat is rendre beugrani. Így időmérőben 1.11.55 öt jöttem. Éreztem, hogy még tudok javítani, de tudtam, hogy nagyon észnél kell lennem, hiszen a tavalyi évben többször is túlvállaltam magam. Nem mellesleg elég veszélyes a pálya, és ha borulok, nagyot. Döntőben két másodpercet rontottam, ebben benne volt egy kicsúszás, és pár apróbb hiba. (spd-t nem akasztottam vissza kanyar után, stb) Így 5. helyre értem be junior kategóriában, de összességében boldog voltam.
A bicajom kibírta a lépcsős pályát, az edzés és a verseny is esés nélkül sikerült, és az 5. hely sem olyan rossz szerintem.
Búzás Tamás “Búza” beszámolója:
Szombat reggel 8:00 után érkeztünk fel kisebb eltévedéssel. Mire a helyszínre értünk már
gyűltek a versenyzők. Szerencsére az időjárás elég kedvező volt eső nem fenyegetett.
A nagy elő készületek után elkezdődött az edzés.
Kicsit izgultam ugyan is most indultam először a Gellért hegyi DH-n!
3 kör edzés után már egész jól rögzült a pálya ami nem volt piskóta!
Az edzések között sajnos hallottam csúnya balesetekről ami kicsit megrázó volt de nem adtam alább. Próbáltam inkább a versenyre koncentrálni nehogy hibázzak és felkeljen adni a versenyt.
Az időmérő után kicsit jobb lett a kedvem ugyan is rosszabb időre számítottam, mint amit futottam. Így gondoltam talán tudnék javítani az eredményen de nem akartam első alkalommal össze törni magam ezért inkább a verseny befejezése lebegett előttem!
A futam előtt mindenki elvégezte az utolsó simításokat és izgalommal vártuk a rajtot.
A döntő hihetetlen szoros volt mármint az időket nézve az elit kategória nem hazudtolta meg magát!A döntőn leérve még nézőként is lehetett csodálni ezeket a srácokat, hogy mikre képesek! CSAK ÍGY TOVÁBB!!!
Én 1:34-es idővel 19. helyezést értem el, amivel nagyon meg vagyok elégedve így elsőre egy teljesen ismeretlen pályán.
A pálya nagyon tetszett a szervezés rendben volt, nagyon jól éreztem magam!!!
A sérülteknek mielőbbi jobbulást kívánok!!! A szép eredményt elérteknek gratulálok!!!
Köszönöm a támogatóknak a rendezőknek!!!
Köszi hogy itt lehettem!!!
Pálfay Gábor “Gabee” beszámolója :
Péntek este már alig tudtam aludni , szombaton izgatottan keltem olyan 6 körül. Ez volt nekem a második BPDH- m . Gyors megreggeliztem bedobtam a kocsiba a bicót, meg ami kell és elindultunk. Útközbe még összeszedtük haveromat meg a bicóját és elindultunk Pest felé . A rakparton már a szokásos dugó volt, ez késleltette az érkezésünket , de 8 után kb. 20 perccel sikerült megérkeznünk. Beálltunk a versenyzőknek fenntartott parkolóba, utána lementem a nevezősátorhoz köszöni az ismerősöknek , szervezőknek és persze nevezni.
Nevezés után még kicsit babráltam a bicóval , de utána elindultam a felszállító kocsikhoz. Szerencsére nem kellet sokat várnom az autóra, betettük a bicókat és elindultunk fölfelé.
Szerencsére az időmérőig rengeteg kört tudtam jönni hála a gyors és ütemes felszállításnak, A pálya ugyan az volt mint tavaly, szóval már fejbe volt az egész. Elérkezett az időmérő, hallotam pár durva dolgot a nap közbe hogy ez a gyerek így meg úgy össze törte magát, sajnáltam őket, de ez nem vette el a lelkesedésem. Már vagy 30 perce ültem fent a Citadellánál a nagyon nagy hőségbe és vártam, hogy mikor szólítanak engem az időmérő körömre. Megdöbbenve néztem, hogy mennyi hobby hardy-s induló volt, tavaly én is ebbe a kategóriába indultam, de akkor kb voltunk 10 en . De vissza térve az időmérőre, jöttem egy elég erős biztonsági kört, a döntőre tartogatam az erőm. Az időmérőn a 3. helyhez volt elég az időm. Azt gondoltam ha egy ilyen körrel már a 3. lehetek, akkor mi lesz a döntőbe.
Kicsit idegesen ,izgulva vártam a döntő futamot. Bertiékkel még dumáltam fent aztán elindultam. Nagyon jó kört jöttem egészen a célegyenesig, ugyanis a célegyenes ráfordító előtti ugrót leugrottam síkra és valamilyen okból kifolyólag elszállt a váltóm, nem tudtam tekerni a bicót, ezért végig gurultam a célegyenesen. Nagyon mérges voltam magamra és a bicóra is, teljesen ki voltam ezen akadva, mert verseny közbe technika gondok még sosem adódtak . De miután láttam, hogy Jakeszal mi történt, utána elgondolkodtam, hogy mekkora szerencsém volt, hogy nekem csak a váltom szállt el, és nem én a célegyenesbe.
Látva Jakeszt hogy rajta ott volt a protektor és ez mentette meg a gerincét , megfogadtam hogy ezentúl én is felveszem . Ugyanis rajtam se volt védő, ott volt a kocsiba, szerencse hogy nem volt rá szükségem, ezentúl mindig felfogom venni a védőt és ajánlom azoknak is a védőt akik hasonló cipőbe járnak, megmentheti az ember életét.
Visszatérve a versenyre nagyon jó hangulatú rendezvény volt, nekem nagyon bejött. Ha lesz jövőre is, én biztos ott leszek. Köszönöm a csapatnak, hogy mindent megcsináltak nekem, nem kellet segítenem a rendezésben és a versenyre koncentrálhattam 100%-osan.
Gratulálok a dobogósoknak és minden versenyzőnek aki ott volt és részt vett. Köszönöm a rengeteg nézői bíztatást, mert jó érzés volt az amikor jött az ember és hallotta, hogy teli torokból ordibálnak, hogy küldjed neki, remélem a következő versenyeken is lesz ennyi néző .
Jó verseny volt !!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Solymosi Bence beszámolója:
22:45-kor feküdtem le péntek este aludni és másnap hajnal 3-kor kinnt voltunk Gellért-hegyen, így be tudtuk járni alaposan a pályát. Nekem ez már a 3. gellért dh-m és eddig csak pozitív tapasztalatom volt, ez alól az utóbbi sem volt kivétel. Felszállítás pörgős, rajtoltatás folyamatos volt. Volt pár csúnya esés is amelyet szerintem a pálya nyomvonalának megváltoztatásával ki lehet küszöbölni, mert láttam erdős részen is pár jó nyomvonalat.
Készülök Tihanyra, mert eddig idén még nem tudtam 100%-os futamot teljesíteni. Ha van valami tesztelni való, akkor én szívesen bevállalok pár alkatrészt vagy kiegészítőt mert szívesen írok véleményeket…. . Bízom benne hogy lesz jövőre is BP. DH. hisz szerintem már lassan szokatlan lenne ha nem lenne. Sok sikert a Bagoly 2.-es pálya megszervezéséhez és nyomvonal kialakításához.
Szombaton 9 óra körül értem fel Pestre tesómmal, faterommel és két barátommal. Érkezés után gyorsan neveztem és már indultam is a felszállító autóhoz.
Út közben a rádióban azt hallottam, hogy elég esős lesz a szombat, de szerencsére nagyon szép volt egész végig az idő. Az első körben tesómmal egy bemelegítő kört jöttünk. Nagyon jó volt a pálya, tavalyról a fejemben volt nagyjából. Ez után még két kört mentünk az időmérő előtt. Az időmérőn 01:25:63-mat jöttem. Nem sokkal miután leértem már mentem is vissza a rajthoz.
A döntőben sikerült javítani az időmön, 01:23:90- et jöttem és ezzel a nyolcadik helyre kerültem. Örültem neki mivel elég sok ügyes bringás volt a kategóriámba és most indulok először hobby fullyban is. Az új váz nagyon jó volt, nagyon tetszik.
A verseny végén rögtön indultunk mert sietni kellett haza így az eredményhirdetést már csak videóból láttam. Szerintem nagyon jó verseny volt és szerencsére eső sem volt. A sérülteknek jobbulást kívánok, a dobogósaknak pedig gratulálok!





Írj valamit, mi a véleményed, mit gondolsz?